Szeretem a napsütést. Szeretem magam széttárt karokkal hanyatt vágni a földön. Szeretek boldog lenni.

Amióta vörösre van festve a a hajam, azóta olyan szép barna.

- Itt merre? Erre vagy arra?
- Arra!
- Erre?
- Arra, de mindegy, most már erre.

Ilyen, ha én navigálok.

"És ha révbe ér, 
Akkor mit csinál?"

Mi történt másfél hét alatt? Semmi. De már nem ölelnélek meg. Már nem veled álmodtam és nem féltem reggel, ha felkeltem. Már a múlt vagy.

Kék műköröm, kék kabát, kék vonatok, kék Suzuki, kék háztető, kék táblák, kék létra, kék ég. Kék az egész világ! I'm blue daba dee daba dai....

A félelem börtönéből csak bátorsággal szabadulhatsz.

...már épp menni akartam, amikor elkaptad a karomat és magadhoz rántottál, hogy szorosan megölelj, nem törődve azzal, hogy hol vagyunk, és ki láthat meg. Hogy tudtam volna megtenni azt, hogy nem ölellek vissza?

Négy nyugdíjassal együtt ropjuk a táncot és üvöltjük, hogy akkor voltam bolond én, amikor megszerettelek.

Álmodom. Mindig. Ébren is álmodom.

Mitől függ az, hogy valakire mennyire hat a pia? Illetve... néha azt érzem, hogy szimplán egy energiaital is elég ahhoz, hogy berúgjak.