"Én jobbra húználak a Tinderen"

Ülök a vonaton, nézek ki az ablakon, és potyognak a könnyeim. Az a különbség az eddigiektől, hogy most már az örömkönnyek hullanak a boldogságtól.

Vannak pillanatok, amiket megoszthatnék. Nem teszem. Ezek a pillanatok csak az enyéim és az övéi.

Az autómosóban előkotorja a csomagtartóból a kakaós csigát, és odaadja, hogy majszoljam. Amíg Ő kívülről tisztítja a kocsit, én odabent összemorzsázok mindent.

"Tengermoraj dúdolja álmodat,
Hogy szerelmet vártál, halálosat"

Félős lány voltam, aki még a kasszásnak is félt köszönni. Most már az ellentettje vagyok. Nem csak édesanyámnak köszönöm meg a vasárnapi ebédet, de a kalauznak is azt, hogy megnézte a jegyemet.

Az életem?
Húztam az 570-s sorszámot. A kijelzőn szépen sorban hívták az ügyfeleket: 567, 568, 569, majd 573...

Vannak utak, amelyek szétválnak.
Vannak utak, amelyek egyesülnek.

Ülök az erkélyemen, kortyolom a kávét a hűvösben. Már nem vágyok rá, hogy sokáig aludjak. Nincs mitől menekülnöm. Kissé vakít a Nap, hunyorogva a távolt nézem, az autókat, ahogy jönnek, mennek. Csupán egyetlen egyre várok, hogy jöjjön. Közben mosolyogva üdvözlöm az új reggelt. Az új életemet.

Nosztalgiáztunk, milyen is volt amikor elmentünk bicózni, majd visszamentünk, hogy órákon át keressünk valamit, amit elhagytunk, majd kiderült, hogy el sem vittük.

Az egyik hülye kitalálja a távolt nézve, hogy majd ha kiért a városból, villog a reflektorral, a másik hülye meg húsz percen át nézi a távolt, hogy látja-e a villogást.

Elhiszem, hogy praktikus dolog, de kicsit hülyén érzem magam, amikor körömlakkozok egy gyűrűt.

Ő vezet, nyomja a kuplungot, én pedig az anyósülésről váltom neki a sebességet felsikítva, hogy el fogom rontani és lefulladunk...

Majdnem egy év telt el azóta, de még nem bújtak ki a virágok. Úgy látszik, a nárciszok mégiscsak elköltöztek

- Te, ezeket a vackokat nem kikerülni kell, hanem összegyűjteni!
- Igen? Ezt sose tudtam.
- Nem tűnt még fel, hogy soha nem gyűltek a pontok?

Hárman állnak meg felettem csillogó szemekkel és az egyikük átnyújt nekem egy virágot nőnapra.

Napsütötte szeptember volt, ültem Kecskemét terén egy tölcsér fagyival a kezem, behunytam a szemem, és hallgattam, ahogy az utcazenészek velem szemben játsszák az indiánzenét. Ennek is már 7 éve...

- Képzeld, kaptam egy cicás nyakláncot!
- Kitől?
- Magamtól.

Csinos vagyok, kihúzom magam, felszegem az állam, és mosolygok. Táncra perdülnék. Mert minden tavasz egy új tavasz.

Egy Nő, az legyen mindig Nő. Még ha éppen döglődik is, akkor legyen Nő.

- Mi volt az első gondolatod, amikor elindultál? Az, hogy jó volt, vagy maradnál még, vagy rossz, hogy menni kell? Mit éreztél?
- Az, hogy párás a szélvédő és nem látok ki.

Amióta négy sráccal vagyok egy laborban, arra is gondolnom kell, hogy ne úgy nyissam ki a táskámat, hogy szétszórom a betéteket.