Kimentem egy jókora késsel a kertbe, bemásztam a sárban az esőtől vizes bokrok alá, és egy erőteljes mozdulattal lehasítottam az óriási sütőtököt az indájáról. Akár Hamupipőke csodás hintója is lehetett volna, de ez itt kéremszépen, egy elbaszott tündérmese.

Munkatárs1: - Szokott lenni a Dunán az Ízőrzők.
Én: - Azt mi is nézzük.
Munkatárs2: - A Borbás Marcsis?
Én: - Nem, az a Gasztroangyal.

Amikor 27 évesen ilyen beszélgetések zajlanak köztem és az 50-n túli munkatársaim közt, akkor kicsit aggódok magamért.

 - Most még csak az időm 80%-t töltöm ott, de dolgozok azon, hogy a 90-100%-t tudjam ott tölteni, hogy majd akkor... mert... ööö.. hogy tudjak... 90-100%-ban ott lenni.

- Ezen gondolkodtál ennyit, hogy azért akarsz ott lenni, hogy ott legyél.

- Igen.

 27 éves fejjel az a lány lettem, aki szíve szerint lesátrazna a Tesco elé, és nyitáskor sikongatva törne be, hogy megvehessen egy könyvvet, amit amúgy minimum egy 10 évvel fialabb korosztálynak szántak.