Életemben először szó szerint futott utánam egy férfi, én meg egy másik buszmegállóban álltam. Szóval erre mondják, hogy buszok és nők után nem érdemes futni, a kettő után meg pláne nem, főleg ha rólam van szó, mert a busz sokára jön, ezért az a hülye nő meg átmegy egy másik buszmegállóba.

Az Auchan polcai közt tekeregve hallgattam a hangosbemondót, amint felhívja a figyelmet, hogy abból, amit ma vásárolunk, ne sajnáljunk eggyel többet venni, és leadni az adománygyűjtőknek. Belenéztem a kosaramba, és elgondolkodtam hogy mit szólnának, hogy átnyújtanék egy ablaktörlőt: "Én ma ezt vásároltam".

Sírva vigad a magyar.

Én: - Egyik ismerősöm, amikor volt fent nálam, akkor körbenézett és 13 macskás dolgot számolt össze.
Unokatesóm: - És ott mosdattad magad cicafüles hajpántban.
Én: - Nem. Amúgy van olyanom.
Unokatesóm: - És meg sem lepődök.

A felső szomszéd cica az erkély peremre kiülve nézi, amint én a poloskákat taposva morgok, hogy nem most már el lehet innen menni, mert nem bogár tábor vagyok.

Az, hogy átélted már azt, amit a másik, nem jelenti azt, hogy empatikus is lettél.
Az, hogy házad van, még nem jelenti azt, hogy otthonod is.

Nincs tragédia, ami előtt ne kapnánk odafentről egy büdös nagy pofont figyelmeztetésként, hogy észhez térjünk. A kérdés csak az, hogy élünk-e a lehetőséggel.

Sok időbe tartott még kijöttem a depresszióból és elfogadtam, hogy köztünk csak a barátság működik, majd jött az újabb pofon és ráeszméltem, hogy ez is számára csak annyit jelent, hogy ha én nem keresem, ő leszar.

- Csak meglepett, hogy nem úgy kérdezed, hogy mikor találkozunk vagy valami...
- Akkor legközelebb megkérdezem, hogy "mikor valami?"
- Vala-mikor.
- "És Erika szólán midőn: / lőn vala, -mikor és lőn / valamikor"

Szétszakad szíved, vagy egyben marad, 
Foghatod vissza vagy engedd magad.

A folyosóra kitett magazinokkal próbálnak lefizetni, hogy adjam oda a beadandómat nekik is.

Mi van veled, 2018? Részeg vagy? Hülye vagy? Beszívtál? Észhez térhetnél....

Az állomás WC-jében kuporgok, és a Bosch-os kézitükrömben próbálom magam kisminkelni.

#programmerslife #2.0

Megkérdőjelezem azt, hogy informatikus vagyok, amikor a másnak szánt emailt véletlenül magamnak küldöm el, és még örülök is pár perc múlva az új bejövő üzenet láttán, hogy milyen gyors választ kaptam.

#programmerslife

Amikor a példakód is hibás....

Amikor reggel a flex hangjára kelek a panelban, akkor rájövök, hogy Miskolc még így 5 év után is tartogat meglepetéseket.

I just wanna feel this moment

Ha véletlenül megfeledkeznék arról, hogy nőből vagyok, olyankor a melltartó merevítő mindig szíven szúr emlékeztetésül.

jöjj új világ, újromantika...

Hullócsillagok.
...mint egy kéz, ami megsimogat, mikor úgy érzed, eléred a csillagokat.

Mindig azt akartad, hogy legyen éjszaka vihar, mert hozzádbújok, ha félek. Vihar van. Te nem.

Amikor még együtt néztük a csillagokat, amikor lezártuk egymással, és amikor már egyedül nézem a villamokat. Miskolci hajnalok az erkélyen.

Mikor máskor legyen az ember beteg, ha nem az év legmelegebb hetén?!

- Hiányzol!
- De hát most is itt vagyok!
- Nem. Nem az a test hiányzik, aki most itt van. Hanem az az Erika hiányzik, aki Te vagy. Nekem nem ez a magába zuhant roncs hiányzik, hanem a vidám, élettel teli, bosszantó idióta!

Scooby-Doo, merre vagy?

Mielőtt kilombosodtak a fák tavasszal, leláttam az útra, és figyeltem, mikor jössz.
Miután lehullanak a levelek ősszel, lelátok az útra, és figyelem, hogy már nem jössz.

10 perc múlva éjfél, a szülinapom. Hosszú évek óta ez az első alkalom, hogy egyedül töltöm, és éjfélkor nem ölel át senki, csak a magány, és a kezdetektől nézve ez az első alkalom, hogy a napot zokogással indítom.

Amikor el akartam pakolni a ruháimat, rájöttem, hogy tipikus nő vagyok. Van itthoni rövid ruhám, vagy elmenős ruhám, van hosszú ruhám - mert fázós vagyok ugye - és van biciklizős ruhám. És van egy szép, karfás fotelem, amin mindezeket tárolom.

Amikor képes vagyok elmenni a szombat délelőtt 10 órái tömegnyomorban vásárolni miattad, akkor becsüld meg magad, mert piszok jelentesz nekem!

Ülök törökülésben az ágyam közepén, a markomban szorongatom a Tőled kapott nyakláncot és éneklek, hogy pont ott, ahol álmodsz, pont ott, érezlek, álmodom én is....

Hogyan éljem túl veled?
Hogyan éljem túl nélküled?

"Rács? fal? bástya? torlasz?

nem véd meg magadtól!

- Amit másról mondasz:

az is csak rólad szól..."

(Fodor Ákos)

Az utóbbi időben minden reggel azért teszem fel a sminkemet, hogy eltakarjam a valóságot és abban reménykedek, hogy nem fogom lesírni.

Napsütötte miskolci hűvös reggelek. Lehet ezt nem szeretni?

A nyomtató vicces kedvében volt, én pedig nem. Így történt meg hogy a szoba közepén állva üvöltöztem egy tárggyal, hogy "Mi bajod van már megint?!"

A csillagszórózás nem vált be, a szerencsétlen széria folytatódik. A párom folyamatosan hajtogatja hogy meg kell látnom a jó dolgokat. Igaza van. Kiálltam az erkélyre, és körbenéztem. Nem azt kell nézni, hogy elköltöztek tőlem a nárciszok, hanem hogy kihajtott egy krumpli az erkélyládában.

Együtt sírunk egymásért.

Van az ember életében az a pillanat, amikor belefárad a harcokba. Amikor csak hátatfordít, és csendesen elsétál. Csupán egyetlen kérdést tesz fel: melyikünk a nagyobb vesztes?

Az éjszaka közepén végiggörgetem az Instagramot, majd bezárom. A legjobb képek ugyanis a telefonom tárhelyén vannak: Rólad!

3 évig csak a teljes nevén mertem szólítani, 3 hónap alatt pedig már megszámolhatatlan becenevet ragasztottam rá.

Azt vettem észre, hogy minden második mondatomban szerepelsz, és teljesen el vagyok varázsolva már akkor is, amikor kimondom a nevedet és rólad mesélek.

Befordulok az utcába, és teljes természetességgel köszönök az utcabeli kóbor ebnek, hogy "Szia, kutya!"

Legyek bármilyen mélyen - mindig egekbe emel.

Könnyektől elhomályosodva néztem a tükörben a zokogó arcomat. Hová tűnt az a mosoly?

Összetörten mentem be a vonat mosdójába. A tükör előtt kibontottam a kontyba fogott hajamat, ami így lágy hullámokban hullt a vállamra. Bármi is történik, nem hagyom megfosztani magam a nőiességtől és szépségtől. Ha nem akarom, nem vagyok csúnya.

A szomorú ember felvidítható.
A megbántott ember kiengesztelhető.
A mérges ember lenyugtatható.
De a csalódottságnak nincs ellenszere.

- Minek veszel villáskulcsot? Most azért az egy csavarért...
- Igen, de hányszor egy csavarért, a Te biciklidet mindig szerelni kell!
...
- Kell valami kerék, Mátéval akarunk kiskocsit építeni, amin húzogatjuk a tanszéki cuccokat.
- Engem is húzogatsz rajta?
- Igen. Olyanra csináljuk meg, hogy Téged is tudjalak rajta húzogatni.


Hétfőn délutáni romantikus pillanatok a Praktikerben.

Nem különösebben éreztem azt szilveszterkor, hogy ünnepelnem kellene egy új év érkezését. Május viszont annyira szar hónapra sikeredett, hogy visszaszámlálást tartottam és június  elsején 0 óra 00 perckor kiálltam az udvar közepére és meggyújtottam egy csillagszórót.

Volt egy álmom....

Meleg van, versenyt biciklizek egy repülővel, tűz a nap, a távoli Mátra vonulatai felett vágómadarak köröznek, a fülemben 10 évvel ezelőtt menő dance zene szól. Még nyár sincs, de már imádom!

Ülünk a teraszon, faljuk a doboz fagyit és közben a szembe szomszédokat nézzük, és kritizáljuk őket. Pont, mint akik egy moziban ülnek és elemzik a filmet.

Valahogy úgy kezdődött kicsit több, mint két hónappal ezelőtt, hogy feküdtem az ágyon, zenét hallgattam és egyre többet nézegetem a telefonon a képet Rólad. Abba a képbe nem lehetett nem beleszeretni. Beléd nem lehetett nem beleszeretni.

"- Padlón vagyok!
- Ha olyan rossz ott neked, akkor állj fel onnan!"

Nem az a durva, hogy nem találtam, hova tettem el a távirányítót, hanem az, hogy fel akartam hívni telefonon.

Egyik chatablakban a múltam, a másikban a jövőm.

A lehetőségek azért jönnek, hogy éljünk velük.

"Én jobbra húználak a Tinderen"

Ülök a vonaton, nézek ki az ablakon, és potyognak a könnyeim. Az a különbség az eddigiektől, hogy most már az örömkönnyek hullanak a boldogságtól.

Vannak pillanatok, amiket megoszthatnék. Nem teszem. Ezek a pillanatok csak az enyéim és az övéi.

Az autómosóban előkotorja a csomagtartóból a kakaós csigát, és odaadja, hogy majszoljam. Amíg Ő kívülről tisztítja a kocsit, én odabent összemorzsázok mindent.

"Tengermoraj dúdolja álmodat,
Hogy szerelmet vártál, halálosat"

Félős lány voltam, aki még a kasszásnak is félt köszönni. Most már az ellentettje vagyok. Nem csak édesanyámnak köszönöm meg a vasárnapi ebédet, de a kalauznak is azt, hogy megnézte a jegyemet.

Az életem?
Húztam az 570-s sorszámot. A kijelzőn szépen sorban hívták az ügyfeleket: 567, 568, 569, majd 573...

Vannak utak, amelyek szétválnak.
Vannak utak, amelyek egyesülnek.

Ülök az erkélyemen, kortyolom a kávét a hűvösben. Már nem vágyok rá, hogy sokáig aludjak. Nincs mitől menekülnöm. Kissé vakít a Nap, hunyorogva a távolt nézem, az autókat, ahogy jönnek, mennek. Csupán egyetlen egyre várok, hogy jöjjön. Közben mosolyogva üdvözlöm az új reggelt. Az új életemet.

Nosztalgiáztunk, milyen is volt amikor elmentünk bicózni, majd visszamentünk, hogy órákon át keressünk valamit, amit elhagytunk, majd kiderült, hogy el sem vittük.

Az egyik hülye kitalálja a távolt nézve, hogy majd ha kiért a városból, villog a reflektorral, a másik hülye meg húsz percen át nézi a távolt, hogy látja-e a villogást.

Elhiszem, hogy praktikus dolog, de kicsit hülyén érzem magam, amikor körömlakkozok egy gyűrűt.

Ő vezet, nyomja a kuplungot, én pedig az anyósülésről váltom neki a sebességet felsikítva, hogy el fogom rontani és lefulladunk...

Majdnem egy év telt el azóta, de még nem bújtak ki a virágok. Úgy látszik, a nárciszok mégiscsak elköltöztek

- Te, ezeket a vackokat nem kikerülni kell, hanem összegyűjteni!
- Igen? Ezt sose tudtam.
- Nem tűnt még fel, hogy soha nem gyűltek a pontok?

Hárman állnak meg felettem csillogó szemekkel és az egyikük átnyújt nekem egy virágot nőnapra.

Napsütötte szeptember volt, ültem Kecskemét terén egy tölcsér fagyival a kezem, behunytam a szemem, és hallgattam, ahogy az utcazenészek velem szemben játsszák az indiánzenét. Ennek is már 7 éve...

- Képzeld, kaptam egy cicás nyakláncot!
- Kitől?
- Magamtól.

Csinos vagyok, kihúzom magam, felszegem az állam, és mosolygok. Táncra perdülnék. Mert minden tavasz egy új tavasz.

Egy Nő, az legyen mindig Nő. Még ha éppen döglődik is, akkor legyen Nő.

- Mi volt az első gondolatod, amikor elindultál? Az, hogy jó volt, vagy maradnál még, vagy rossz, hogy menni kell? Mit éreztél?
- Az, hogy párás a szélvédő és nem látok ki.

Amióta négy sráccal vagyok egy laborban, arra is gondolnom kell, hogy ne úgy nyissam ki a táskámat, hogy szétszórom a betéteket.

Szeretem a napsütést. Szeretem magam széttárt karokkal hanyatt vágni a földön. Szeretek boldog lenni.

Amióta vörösre van festve a a hajam, azóta olyan szép barna.

- Itt merre? Erre vagy arra?
- Arra!
- Erre?
- Arra, de mindegy, most már erre.

Ilyen, ha én navigálok.

"És ha révbe ér, 
Akkor mit csinál?"

Mi történt másfél hét alatt? Semmi. De már nem ölelnélek meg. Már nem veled álmodtam és nem féltem reggel, ha felkeltem. Már a múlt vagy.

Kék műköröm, kék kabát, kék vonatok, kék Suzuki, kék háztető, kék táblák, kék létra, kék ég. Kék az egész világ! I'm blue daba dee daba dai....

A félelem börtönéből csak bátorsággal szabadulhatsz.

...már épp menni akartam, amikor elkaptad a karomat és magadhoz rántottál, hogy szorosan megölelj, nem törődve azzal, hogy hol vagyunk, és ki láthat meg. Hogy tudtam volna megtenni azt, hogy nem ölellek vissza?

Négy nyugdíjassal együtt ropjuk a táncot és üvöltjük, hogy akkor voltam bolond én, amikor megszerettelek.

Álmodom. Mindig. Ébren is álmodom.

Mitől függ az, hogy valakire mennyire hat a pia? Illetve... néha azt érzem, hogy szimplán egy energiaital is elég ahhoz, hogy berúgjak.

Az év elején mindenkit megkavar az évszám.
Én például azt hittem, hogy 2019 van.

"Irány új álmok felé!"

Lesz egy bál. Egy farsangi bál. Ahol - én eldöntöttem! - buszjegy leszek!

Végig nézek és magamon, és... bocika pocika.

- Egy 5 perces videó Daryl-lel és Linkin Park zenével. Tökéletes ilyenkor.
- Szomorú vagy?
- Nincs túl jó kedvem. De miből jöttél rá?
- Ismerlek.

Ilyen egy már majdnem 20 éves barátság.