...és most csak fel!

Amikor kisebb távollét után szaladok a barátom elé, üdvözlöm a szokásos "puszi, puszi, de hiányoztál" köszönéssel, majd rögtön a lényegre térve közlöm, hogy hozzuk fel a kuka mellől a kidobott szekrénysort, ő pedig szó nélkül, mosolyogva este 10-kor felcipeli velem a lépcsőkön, akkor egyrészt egy kicsit sajnálom, hogy pont egy ilyen flúgos lányba kellett beleszeretnie, de egyben tisztelem és imádom, mert elfogad olyannak, amilyen vagyok, kisebb és nagyobb hülyeségeimmel együtt.