Amióta Miskolcon vagyok, diagnosztizáltam, hogy egyedül félek az éjszakai viharoktól. Szerencse (?), hogy most még akkor ért ide, amikor ébren voltam. Kezdett "eldurvulni" a helyzet. Ha égett a lámpa, akkor ugyan nem láttam a villámokat, éppen ezért váratlanul ért az amúgy is félelmetes, közelben lecsapók. Ha lekapcsoltam a lámpát, félelmetes volt a folyamatos fény a villámoknak hála. Az áramszünettől tartva az elemlámpát már korábban betáraztam. Aztán megszületett a csodálatos megoldás, fület be, zene és bebújni a paplan alá. Se villámok, se dörgés! Kivéve persze, ha a telefonom nem közölte volna szívből jövő kárörvendéssel, hogy "bocsika", és nem indulgatott volna folyamatosan újra.
...szóval így történt, hogy egy villámfényes hajnalon az ágyon ülve a telefonba leheltem életet összerezdülve minden dörrenésre, s egy ujjamra akasztott biciklilámpa követte minden mozzanatomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése