Elvesztettük a kutyánkat, a kocsinkat, én pedig még a irataimat is. Az út szélén baktatok elemlámpával, miközben nézem a telefonomat. Harmincadika van, 1 perc múlva már harmincegyedike. Sötétben botladozok udvarokon, miközben a saját félelmeimet győzöm le. Tudom, hogy mire el fogok aludni, addigra kelhetek is fel. Remeg a lábam a fáradtságtól. Egyre őrültebbek a napjaim.

Hanyatt dőlök az ágyon, a kezembe temetem az arcomat, és hitetlenül nevetek. Ez az én életem.